Szóval ott osztálytáboroztunk. 8 hosszú napot. Sok volt az osztályból. Legalábbis hazafelé a buszon már kurvára elegem volt az emberekből úgy alles. Még aludni sem tudtam olyan jókat, mint egyébként.
Ugyanis éjszaka ez elmaradt. Éjszaka az enyhén bebaszott portás szavaival élve rómeó és júliásat játszottunk és kimásztunk az ablakon a helyi sörfesztre. Ahol akkora, de akkora hangulatot csináltunk a menő rockbandának, aki é
Aztán hjah, lebuktunk.
Enci besértődött és két napig alig szólt hozzánk. Ez kicsit vicces egy osztályfőnöktől, nem?
Még mindig nem tudom elfelejteni azt az örmény templomot. Meg azokat az örmény kajákat, amiket a csaj mondott.
Na meg megmásztam a Székelykő-t (vagy Székelykövet? De hogyha nem az a neve? Hogy van ez...?), amire rohadt büszke vagyok. Útközben nagyon sokszor legyőztem önmagamat.
Meg néztem csillagokat is. Úgy emlékeztem, hogy Erdélyben gyönyörűen látszik egy csomó, kb tízszer annyi mint itthon, de nem. Ott is túl világos volt az ég. Bár lehet, hogy a telihold miatt. Na az meg a másik. Gondoltam, hogy akkor már megkeresek ilyen tengereket a Holdon, de túl világos volt, úgyhogy még a nyuszit sem láttam rajta, aki rizssütit süt. Pff.








--
viva l'arte !
have nice and
my
--
being consciousness is a torment
the more we learn is the less we get
every answer contains a new quest
a quest to non existence, a journey with no end..
*Apophysis *Tubaholics-Anonymous ~DeviousFractals =DarkArtists-Inc
--
--
SHAZAAM!
~Strath3
--
The future will never come, it will all soon be over tomorrow. Ringo Starr
Is it a marketing ploy?? Nah It's just Bron [link]
[link]
--
My Paintings!
Previous Page1234Next Page