Robots in Disguise-t hallgatok és azt tervezem, hogy Erdélyről írok. Na, ebből vajh mi sül ki...?
Szóval ott osztálytáboroztunk. 8 hosszú napot. Sok volt az osztályból. Legalábbis hazafelé a buszon már kurvára elegem volt az emberekből úgy alles. Még aludni sem tudtam olyan jókat, mint egyébként.
Ugyanis éjszaka ez elmaradt. Éjszaka az enyhén bebaszott portás szavaival élve rómeó és júliásat játszottunk és kimásztunk az ablakon a helyi sörfesztre. Ahol akkora, de akkora hangulatot csináltunk a menő rockbandának, aki ép zenélt, de közönség nélkül, hogy ajándékba kaptuk a Roadhouse blues-t. Nem egy Jim Morrison, de kurva jó volt.
Aztán hjah, lebuktunk.
Enci besértődött és két napig alig szólt hozzánk. Ez kicsit vicces egy osztályfőnöktől, nem?

Még mindig nem tudom elfelejteni azt az örmény templomot. Meg azokat az örmény kajákat, amiket a csaj mondott.
Na meg megmásztam a Székelykő-t (vagy Székelykövet? De hogyha nem az a neve? Hogy van ez...?), amire rohadt büszke vagyok. Útközben nagyon sokszor legyőztem önmagamat.
Meg néztem csillagokat is. Úgy emlékeztem, hogy Erdélyben gyönyörűen látszik egy csomó, kb tízszer annyi mint itthon, de nem. Ott is túl világos volt az ég. Bár lehet, hogy a telihold miatt. Na az meg a másik. Gondoltam, hogy akkor már megkeresek ilyen tengereket a Holdon, de túl világos volt, úgyhogy még a nyuszit sem láttam rajta, aki rizssütit süt. Pff.